Amennyiben valóban a ruha teszi az embert, akkor érdemes kitüntetett figyelmet szentelni ruháinknak s így a divatnak, s erre kiváló alkalom a Budapest Fashion Week 2008 november 28 és 30 között a VAM Design Centerben, hiszen ifjú divatdiktátor-palánták és már elismert, nagynevű tervezők mutatják be őszi-téli kollekciójukat. Az immár ötödik alkalommal megrendezendő Budapest Fashion Week többek között Váradi Csaba, Makány Márta, Király Mónika, Reök Cecília és Varga Tímea, Mixchel, La Coll vagy éppen Kenguru kollekcióit vonultatja fel, ígéretes és szemnek-testnek csábító programot ajánlva.
Divat, divat, te mindenem
Divat, divat, s ráadásul a mienk, hiszen ezek a tervezők egytől-egyig formabontó kreativitással és ötletességgel megáldott művészek. A művészi önkifejezés mellett azonban fontos a megrendelő, megbízó önkifejezésének ereje is, így a divattervezés önmagában nem csupán kreatív, de közösségi szakma is, ahol a tervező, a megrendelő és a ruhák látványát magukba szívók közös alkotási folyamata – talán az egyik legnyíltabb formájában. Hiszen ruhát mindenki hord – ki ilyet, ki olyat – s nem csupán azért, hogy melegen tartson minket, hanem azért is, hogy meséljen viselőjének személyiségéről, szokásairól, sőt véleményéről. Éppen ezért különleges a konfekció-dzsungel mindent felfaló egyszínűségéből kitörve belepillantani a testre és lélekre szabott divat- és viseletkultúra kivételesen izgalmas világába.
Divat és gazda(g)ság
Hajlamosak vagyunk azonban elfelejteni, hogy a csillogó pompa és az extravagáns kollekciók visszfényénél igen komoly gazdasági és ipari-technológiai kérdések is munkálnak a háttérben: a divat világához kapcsolódó ipari és technológiai innovációk, mint az anyagok legyártása, az aktuális kérdések, mint például a környezetvédelem, fenntartható fejlődés vagy éppen a digitális technika kínálta új lehetőségek, kérdések alapvetően határozzák meg ruháink jellegét. Azaz, lehet, hogy egy újonnan kifejlesztett technológia – amely nem is feltétlenül a divatvilág kifejezett igényeire reagálva jelent meg – forradalmasítja a csipkés kombinénkat avagy a zokninkat. A technológia és az innováció a gazdasággal együtt tehát éppoly elengedhetetlen kelléke a divat csillogó világának, mint a celebek, modellek és sztárdesignerek. A két jelenség, ha mégoly eltérőnek tűnnek is, nem elválaszthatatlan egymástól, a divat hat a gazdasági ipari struktúrára, ám a gazdaság is az innováció is esszenciálisan befolyásolja a divatot – gondoljunk csak a gazdasági recesszió begyűrűzésével megjelenő minimalista és funkcionális ruházatra.
A magyar divattervezés pedig sajátságos helyzetben van, hiszen nem csupán a szocializmus fél évszázados, finoman fogalmazva is a minimalizmus és funkcionalizmus jegyében megalkotott, műszál-dominált low-budget ruházati iparának nyögvenyelős terhét kell leráznia, hanem a hazai textilipar és a gyártási és termelési szektor lassú halálával is meg kell küzdenie. S itt már a hazai tervezők kivételesen látványos és dinamikus kreativitása is kevés, mivel a járulékos feltételek hiánya alapvetően nehezíti meg a legaktuálisabb nemzetközi és európai trendekhez és irányvonalakhoz való igazodást. A szárnyaló elképzeléseknek így korlátot szab a mélyrepülést megélő gazdaság, mely nehezen harmonizálódik az innovációs gyakorlathoz.
A majd ötven éves langymeleg kommunizmus azonban nem tett jót az egyéni alkotófolyamatoknak, a tervezők – csakúgy mint szinte minden más képzőművészeti ág, amelyet az állami kanonizációs mechanizmus nem támogatott – személyes kreativitása és hírneve irreleváns volt. A szocializmus arctalan divatját pedig követte a tucatkonfekció örvényszerű dömpingje, s ennek az egyéni, kisszériás divat és tervezés látta kárát, s ebből a sokkból a mai napig sem tudott talpra állni. Igaz ugyan, hogy a globalizmus egyenlősítő és egyformaságot hirdető világában egyre nagyobb az igény az egyedire, a másra, az újra, ám Magyarországon egyenlőre ez csupán egy szűk és kiváltságos réteg sajátja, akik elegendő pénzzel és egyfajta kozmopolita szemlélettel rendelkeznek a divatról és divatkultúráról. Hiszen a divat is egy kulturális jelenség, tüllös-fodros-selymes lenyomat egyénekről és csoportokról, nemzetekről és etnikai közösségekről, s mint ilyen közösségformáló ereje igen nagy – talán a legszembetűnőbb módon demonstrálja az egyén hovatartozását. Ebben a jelrendszerben kell, kellene kiemelkedően fontos szerepet játszania a divattervezőknek, akik kreativitásukkal segítik az önkifejezést saját maguk és a megrendelők számára. Arról nem is beszélve, hogy soha nem látott tárházát húzzák elő a formáknak, színeknek, anyagoknak (s ezeknek gyakorlatilag végtelen számú permutációját) játszi könnyedséggel nap mint nap zsebükből, egy olyan világba vezetve be a földi halandót, amely csak nagyon keveseknek tárja fel igazi titkait.
Erre a játékosságra és könnyedségre – amely ugyanakkor kőkemény profizmusra épül – hívja fel a figyelmet a VAM Design Centerben november 28 és 30 között a Budapest Fashion Week, ahol majd két tucat tervező mutatja be a divat csodáját a csillogásra vágyó közönségnek. Csipkék, tüllök, habos selymek, fűzők, kesztyűk bódító kavalkádjában így nem lesz hiány, ámuljunk hát együtt a divat nem hétköznapi csodáin.
Erdei Nóra
