Új Benetton bolt Oroszországban.

Luis Pereira Miguel fiatal portugál építész nyerte meg azt a nemzetközi tervpályázatot, amit a POLI.design írt ki a nagy nemzetkezi kereskedőláncok egységeinek megvalósítására. A nyertes pályaművet Omszk új Benetton boltjában használják fel.

Mintegy 46 országból érkeztek nevezések, melyek közül a zsűri Luis Pereira Miguel pályázatát azzal az indokkal választotta ki, hogy az a fluid formaképzésével egyszerre egyesíti a történelmi épület két szintjét, miközben kiváló kereskedési és térképzési adottságokat biztosít az adott feladatra.

A pályázat a kereskedelmi belsők utóbbi években történt változására reflektál. Az üzletek ma már nem csak és kizárólag a vásárlásról szólnak, hanem egyfajta modern agoraként kommunikációs-, interakciós térként funkcionálnak.

Az architec piszoár

A piszoárokat gyakran nevezik a „szaniterek mostohagyermekének“ – igazságtalanul, mert azoknak is meg van a maguk funkciója. Ha másért nem, hát azért is érdemes már a családi házba beépíteni azokat, mert használatukkal elkerülhető a kérdés: „Mondd drágám mért nem hajtottad vissza az ülőkét?” kitűnő tulajdonságokkal rendelkeznek. A Frank Huster építész és designer által tervezett új generációt a Duravit gyártja, így az Architec termékcsalád tovább bővült. Itt az idő tehát, hogy újragondoljuk és előtérbe helyezzük ezt az eddig nem kedvelt termékkategóriát.

Huster egy négyszögletű, kerámiából készült fali alapot tervezett, melynek közepén helyezkedik el a tulajdonképpeni piszoár. A designer letisztult geometriát alkalmaz: a piszoár szemből teljesen kör alakúnak látszik. A vonalak szigorúságát a hátsó fal átszabásával enyhítette, előre pedig egy kis kiugró részt tervezett. A termék megjelenése ezáltal könnyeddé és elegánssá vált. Frank Huster egyedi elképzelése nemcsak hogy különbözik a piszoár klasszikus formáitól, hanem számtalan előnye van a felszerelésnél is: a piszoár magassága a megszokott módon 70 cm-re van a földtől. Ám a piszoár hátsó, 38 x 66,5 cm-es fala jóval feljebb ér, így a piszoár oda is felszerelhető, ahol a falban már meglévő lefolyók, vízbekötések vagy a rögzítéshez szükséges fúrt lyukak vannak.

A régi piszoár méretei változóak lehetnek, lefolyómagasságuk 32 és 43 cm között, a vízbekötés magassága 77,5 és 93,5 cm között lehet. Pont az ilyen helyzetekben mutat a termékcsalád igazi „nagyságot“: a piszoár hátsó részében elegendő a hely a rugalmas csővel való bekötéshez.
A kerámia pedig higiénikus, fehér külsejével egyidejűleg elrejti a régi nyomokat. Mindegy, hogy klasszikus peremű vagy modern öblítő fúvókás volt az előző piszoár, hátsó vagy felső hozzáfolyóval, a felújításnál és modernizálásnál tökéletesnek bizonyul Huster terméke. Mindegy milyen volt az előző, az Architec biztosan illik a helyére.

A piszoár mögött más is elfér még: az elektromos vezérlés, az innovatív szenzor, az intelligens öblítési technikával összekötve. A szenzort speciálisan az Architecnek fejlesztették ki, nem a piszoár használója, hanem maga a használat figyelembevételével. A szenzor így több paramétert mér és a kombinációk segítségével megbízhatóan felismeri a szifonban végbemenő változásokat és automatikusan aktiválja az öblítést. Három különböző öblítőprogram állítható be.

A standard programban az öblítés 3 liter vízzel történik minden használat után, ez leginkább félnyilvános helyeken megfelelő. A második program automatikusan váltogatja a 3 literes és a takarékos, 1 literes öblítést. Ez a beállítás olyan helyeken kifizetődő, ahol a forgalom napszak szerint változik, pl. éttermekben.

A futballstadionhoz hasonló helyeken, ahol hirtelen nő a piszoár használatának gyakorisága, az Eco-program kínálja a legjobb megoldást. Ebben az esetben a szenzor 15 percenként aktiválja a 3 literes öblítést. A programok kiválasztása a tartozékként szállított mágneses kulccsal történik, mely a piszoár oldalán elhelyezkedő szenzorhoz érintve a beállítást akusztikus szignállal jelzi. A mágnessel még három további öblítési technika aktiválható az optimális tisztaság elérése érdekében.

Az első variáció 5 perc elteltével leállítja az öblítést. A második lehetővé teszi a manuális öblítést, a harmadik lehetőségként pedig vízkőoldó használata esetén időközönkénti öblítést kínál a rendszer. Problémás esetekben is megbízhatóan reagál a szenzor: ha a vízállás túl alacsony a szifonban, automatikusan feltölti és ezáltal meggátolja a kellemetlen szagok kialakulását. Dugulás esetén pedig leállítja az öblítést, hogy megakadályozza a túlfolyást.

Az elektromos vezérlés elemmel vagy hálózatról működik, de a műszaki berendezés mindkét esetben védve van a vandalizmus ellen a kerámiából készült hátsó fal belsejében. A karbantartó munkákhoz, mint pl. az elemcseréhez is csak egy kis nyílást hagytak alul, mely csak guggoló helyzetben látható. A szifon cseréjéhez ill. a kerámia leszereléséhez még leguggolni sem kell.

A piszoárt semmi esetre sem kell többet leszerelni a falról, így a szétvágott vagy hiányzó szilikonfúga is már a múltté. A kisméretű, kompakt szifon a tartály belsejében van és egyszerűen kivehető. De ezt csak a beavatottak tudják, mert a szifont és a víztükröt is egy kerámiából készült fedőkupak rejti el. Így a piszoár nemcsak hogy biztonságban van, de mindig szép és tiszta látványt nyújt. Frank Huster: „Több műszaki szempontot vettünk figyelembe a piszoár kialakításánál. Az eredmény valódi „remekmű”: - forma, funkció, technika és innováció jól sikerült szimbiózisa.“

Design kukába szívesebben dobjuk a szemetet!

Szavazzon! Ön melyik design kukát látná viszont legszívesebben saját környezetében? Mától 12 magyar és külföldi iparművész hallgató terve tekinthető meg az interneten, szavazni szeptember 15-ig lehet.

A csomagolási hulladék anyagok gyűjtését koordináló Öko-Kord Országos Nonprofit Kft. a Moholy - Nagy Művészeti Egyetem Formatervezési Tanszékével (MOME) kiírt közös pályázatára érkezett pályaművek a www.okokord.hu weboldalon tekinthetők meg. A webes felületen szeptember közepéig tart a szavazás, ahol bárki véleményt nyilváníthat a beérkezett pályaművekről.

A non-pofit szervezet és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervezési tanszékének közös, szelektív hulladékgyűjtők tervezésére kiírt design-pályázatának központi gondolata, hogy a művészi igénnyel megtervezett, ugyanakkor praktikus design kukákat szívesebben használjuk, mint hétköznapi társaikat. A közterületen, bevásárlóközpontokban, vagy irodákban kihelyezett hulladékgyűjtőket hajlamosak vagyunk inkább messziről elkerülni, design kukába viszont szívesen dobjuk a szemetet. Ezt szellemiséget szem előtt tartva születtek a fiatal művészek pályaművei. Bár a kiírásban a hulladékgyűjtők paraméterei (méret, gyűjtendő hulladéktípusok száma, színek, üríthetőség, nemzetközi szabványoknak való megfelelés) rögzítve voltak, mégis kreatív, egyedi stílusú megoldások születtek, amelyek a művészetet és funkcionalitást ötvözik.

„A megújult, fiatalos, vidám külsejű hulladékgyűjtők nemcsak közvetlen lakó- és munkahelyi környezetünkbe illeszkednek, de várhatóan több embert vesznek rá arra, hogy szelektíven gyűjtse a szemetet.” –mondta Nagy Zita, az Öko-Kord Kft. ügyvezetője.

A hulladékgyűjtők prototípusai az Öko-Kord jóvoltából a valóságban is testet öltenek, és az ősszel megrendezésre kerülő Design Héten kerülnek kihelyezésre Budapesten. Az akció szervezői abban bíznak, hogy idővel egyre elterjedtebb lesz az általunk képviselt koncepció, és egyre több egyedi tervezésű hulladékgyűjtővel találkozhatunk a közeljövőben.

Melyek akkor is jól hangzanak, ha nem igazak.

Frank Gehry – aki Kanadában született Ephraim Goldberg néven – az első angliai projektjének, a Serpentine pavilonnak a felépülte alkalmából rendezett sajtótájékoztatójára késve érkezett, az összegyűlt sajtómunkásokhoz így szólt: „Nincs mit mondanom. Amit el akartam mondani, az kinn látható.”

Frank Lloyd Wright, aki ugyancsak szófukar ember hírében állt. Egy alkalommal a vendéglátója bejelentette, hogy Mr. Wright most megadja a címét. A nagy ember felállt, felolvasott egy utcanevet majd lelült.

Wright - aki meglehetősen rossz szemmel nézte a 30-as években a Bauhausból emigrált építészek amerikai térnyerését és általában a vele együtt jelentkező, a helyi kultúrának hátat fordító modernista fordulatot -, amikor Le Corbusier befejezett egy épületet, így szólt Kötényeseihez, a Taliesinben általa így elnevezett, mellette gyakornokoskodó fiatal építészbojtárokhoz: „Egyet betetézett, négy könyvet ereszt meg róla, meglássátok.” Le Corbusier egyetlen látogatást tett az Egyesült Államokban, és irtózástámadt benne Amerika iránt, akárcsak Wrightban Le Corbusier iránt. Egyetlen alkalma lett volna, hogy találkozzon vele, azzal sem élt. Nem akart kezet fogni vele. Gropiust viszont csakis „Herr Gropius”-ként emlegette. Kezet fogni vele sem akart. Egy szép nap váratlanul megjelent a wisconsini Racineben, ahol épp egy háza épült. Wright piros Lincoln Zephyrje odaállt a ház elé. A kocsit egyik Kötényese, Edgar Tafel vezette. Megérkezésük pillanatában látogató csoport csődült ki a házból, köztük nem kisebb személyiség, mint Gropius. A Wisconsini Egyetemre jött vendég-elôadóul és várva várta, hogy Wright újabb mûveit megtekinthesse. Gropius odalépett a kocsihoz, bedugta a fejét az ablakon és így szólt: „Tartom szerencsémnek a találkozást. Munkásságának csodálója voltam mindig.” Wrighttól egy mosolygás, egy legyintés nem tellett. Az ablak felé is alig fordult, csupán ennyit köpött ki a szája sarkán: „Hallom, az itteni egyetem vendége, Herr Gropius. Hadd figyelmeztessem, hogy az itteniek sem kisebb sznobok a harvardiaknál, csupán a beszédükben nincs újangliai nyavalygás.” (TOM WOLF: A BAUHASBÓL A BÚGATÓBA). Folytatása következik.

Öt építész részvételével zajlott le az a nemzetközi meghívásos tervpályázat, amit az oszlói operaházat, valamint az alexandriai könyvtárat jegyző norvég csapat, a Snohetta nyert meg. Az öt meghívott építész között szerepelt még Rem Koolhaas és Zasha Hadid is. A kulturális központ legfőbb támogatója a legnagyobb szaúdi olajcég, az Aramco. A központban többek között könyvtár, múzeum, mozi és színház fog felépülnek. A tervezők leírása szerint a projekt az olaj Szaúdi Arábiai történetére valamint a hely építészeti tradícióira reflektál látványos és absztrakt módon.

Amikor a terveke bejárták a blogoszférát, a reakciók – finoman fogalmazva is – ellentmondásosak voltak. Legtöbben polírozott kutyaszarhoz hasonlították a házat, az enyhébb vélemények elvtelen Zaha Hadid plágiumnak vélte az ügyet, kifejezetten dícséretnek számított, ha valaki csak annyit jegyzett meg: Zaha Hadid > Snohetta. Valóban furcsa és szokatlan ez a formavilág az eddig a plasztikus minimalizmus és az oszlói opera enteriőrjét tekintve a retró határmezsgyéjén egyensúlyozó Snohettától.

Elnézegetve a tömeget, ellenállhatatlanul tolakodik az érzés, hogy ez a ház nem más, mint egy okos machiavellizmussal lezongorázott blöff, Carlos Ott testcseléhez hasonló becsúszó szerelés, amit egy cinikus sztárépítészeti közegben a cinikus olajmilliárdokra épülő, akarnok megbízóval szemben alkalmaztak.

Mint ismeretes: Charles Mitterand elnöksége idején a Bastille Opera házának tervpályázatát Richard Meierre „írták” ki. Meier, aki saját hazájában kevéssé volt ismert, addigra már számos európai nagyvárosban elhelyezte névjegyét. A nyolcvanas évek nagy ütése a barcelonai Macba volt. Mitterand elnök – állítólag nagyon szeretett volna egy Meier házat Párizsba is, melynek kiváló ürügye lehetett volna az operaház pályázata. Meier védjegyszerű stílusát: raszterosztású fehér felületek, légtömegeket alakító gerendák, ívek és síkok kompozícióiból emelt tömegek, nos ezeket a stílusjegyeket messziről ki lehetett szúrni. Í pályázat elbírálásakor így is tettek. Csakhogy Meier – szakítva önmaga hagyományaival ennek a munkának az erejéig megújult. Így nagy volt a meglepetés a boríték bontásakor: abban ugyanis az addig – és azóta is – ismeretlen Carlos Ott neve szerepelt.

Hiba lenne feltételezni, hogy a Szaúdiak nem voltak tisztában azzal, hogy melyik projekt kihez tartozik. Mégis édes elképzelni azt, hogy Kjetil Thorsen – végigelemezve az olajnagyhatalmak építkezési versenyét ráérzett egy narratív, ikonikus formára, miközben elkerülte azt a reaadundanciát amit King Rem és Queen Zaha állandó Dubaj és Abu Dhabi szereplései jelentenek. Ezt, a megbízó fejével történő a kontextust a tervezői közegre alkalmazó gondolkodást lehet machiavellizmussal vádolni.
Visszatérve a reakciókra: az egyik kommentelő üres, felületes kagylónak nevezte a házat. egy másik pedig épp ezt találta az adekvát válasznak a szaúdi kultúra és tudás központja által felvetett kérdésre.

A történeti környezetek iránt rendkívül fogékony svájci építészpáros Jacques Herzog és Pierre DeMeuron legkésőbb a Tate Modern átalakításával vált a „starchitecture” részévé. Tavasszal adták át Madridban az itt látható Caixa Fórumot, ami egy kulturálus együttes. Kiállítót-, és konferenciaterem, amit az 1899-ben Jesus Carrasco-Munoz Encina és Jose Battle által tervezett központi áramszolgáltató épület volt. Az átalakítás nem csak az épülete érintette. A földszintek kirobbantásával olyan városi köztér jött létre, ami Madridot szinte bevonzza az épület tömege alá. A rendkívüli statikai bravúr következtében a komplexumot tartó acél oszlopokat sikerült úgy elrejteni, hogy úgy tűnik, a földszintek lebegnek. Az új emeletráépítés markánsan elválik a régitől. Az ipari épületek jellemző, telibe fúgázott homlokzatának síkplasztikáját itt a lézervágású acéllemezek csipkeszerűen áttört felületek ismétlik, nem csak a hely elsődleges kontextusára, hanem a spanyol építészettörténetet meghatározó mór hatásokra is utalva ezzel. ez az anyag síkban csatlakozik a régi bütükhöz, miközben a tömegformálás tekintetében a projekt elszakad az ipari elődtől. A rozsdás fémlemezek motívuma a belsőben, különösen az auditóriumban is megjelenik. A bejárati tér tűzfalát az Patric Blanc által szabadalmaztatott függőleges kert jelenti, ez egyébként a budapesti Kormányzati Negyed homlokzatán is megjelent volna. Ez a tér egyébként a területen álló gáztároló lebontásával alakult ki.

Bármennyire is öncélúnak tűnik a felső tömeg szabad formálása, mégsem az, hanem a környék tetőtájához illeszkedő speciális topográfia.
A ház legmarkánsabb elemét a földszinti kivágás jelenti, ami két részre, „lenn”-re és „fenn”-re osztja a projektet. Alul található egyébként a föld alá süllyesztett auditórium.

Az itt megjelenő építészeti modor és viselkedés rendkívül hasonlatos a szerzőpáros hamburgi projektjéhez. Ott egy kikötőben álló téglacsarnokot alakítanak át – Hafen Cityben - az új filharmónia épületévé. Noha az épület a hullámok képéből táplálkozik, a síkban tartott, tetején megmozduló tömeg rendkívül hasonlatossá teszi a mostani, Caixa Fórum projekthez.

A 2008-as Velencei Építészeti Biennále Arany Oroszlán díjazottja, Frank O. Gehry életművét bemutató kiállítás a 320°ban Siófokon

2007-ben már egy pillanatra felvillant Siófok a kortárs képzőművészet kulturális térképén. Siófok városa és helyi üzletemberek a volt kenyérgyár épületébe álmodtak meg egy művészeti és tudományos központot. Az épület kulturális célú hasznosításának tavaly egy csoportos kortárs képzőművészeti kiállítás volt a kezdeti lépése. A közel 3000 m2 volt kenyérgyári épület teljes körű átépítése várhatóan jövőre elkezdődhet, a felújítás megkezdése előtt is már bizonyítani szeretne az intézmény és idén egy jelentős nemzetközi kiállítással is jelentkezik. Az elmúlt években Magyarországon is megszaporodtak az építészeti vagy az építészettel kapcsolatos kiállítások, de ilyen jelentőségű kiállítás még nem volt idehaza.

Az épület tulajdonosa gondolt egy merészet és Frank O. Gehry nemzetközileg ismert és elismert építész életművét bemutató kiállítást rendez a volt kenyérgyári épületben, a 320°-ban. Frank O. Gehry Los Angeles-i építész a 20. század végének egyik legbefolyásosabb és legjelentősebb építészeti szimbólumokat teremtő életművét hozta létre.

1989-ben munkásságáért megkapta a Pritzker-, azaz az építészeti Oszkár-díjat. 2008-ban a Velencei Építészeti Biennále Arany Oroszlán díját kapja majd. Épületei városok egyes negyedeiben vagy egész városok életében hoztak megújulást: Bilbao így vált az egyik legkeresettebb európai várossá a szinte teljes ismeretlenségből, az oda telepített Guggenheim Múzeum révén.

A város életében a színvonalas programok és a Guggenheim-brand már eleve figyelemre méltó változásokat eredményeztek, ugyanakkor a kulturális érdeklődés jelentős gazdasági beruházásokat is a térségbe vonzott. Az építészet nyelvét sok tekintetben újragondolásra késztető Frank O. Gehry munkáinak jó része hasonló módon kapcsolódik össze más városok életével is, megújulást és gazdaságélénkülést eredményezve egy-egy adott térségben.

A kiállításon az építészeti kiállítások megszokott felépítéséhez hasonlóan főleg fényképek, skiccek, alaprajzok és metszetek segítségével mutatunk be egy-egy épületet. Sydney Pollack 2005-ben portréfilmet készített a híres építészről, a filmet eddig még nem láthatta a hazai közönség. Gehry számos bútor és lámpa tervet készített, a Tiffany felkérésére ékszerkollekciót tervezett.

A kiállítás külön aktualitása , hogy a rendkívül aktív 80 éves mester legújabb darabját, a blogoszférát szinte azonnal bejáró Serpentine Galéria nyári pavilonját július 20-án adták át. A Vaskos galériaépület szakít azokkal a puha, lágy, szalagszerű formálással, ami nem csak a Bilbao Guggenheimet, hanem a Los Angelesi filharmónia épületét is jellemezi. A modelleken keresztül dolgozó Gehry ihletője a csíkos tengerparti fakabinok, valamint Leonardo da Vinci katapulttervei voltak. A ház legmarkánsabb elemét azok a vastag, majdhogynem facsatlakozások nélkül összerótt keret jelenti, melyet Gehry egy saját maga számára tervezett, de fel nem épült házhoz talált ki. Így – szavait idézve: a saját házát építette fel a galéria kertjében.

Az ATRIUM blogon már jelent meg összeállítás Josef Schulz fotóművész munkáiról, ehelyütt egy korábbi, építészeti sorozatából válogattunk. Ezek, a síkfilmre készített képek utólag radikális digitális átalakításokon mennek keresztül Az előterek lés a hátterek kivágásával, idegen képekből történő helyettesítésével illetve tompításával olyan montázsok jönnek létre, mely a tájképfestészettel ezen belül is Giorgio de Chirico munkáit idéző metafizikus festészettel tart rokonságot.

Az egyes építészeti formák Schulzénél épp a környezet semlegesítése, dekontextualizálása által válnak főmotívummá. Elidegenített, szófukar képek ezek, amik azt bizonyítják a legegyszerűbb csarnok, raktár is képes az artisztikus alapmatériává válni.

Az R606 UNO szék nyerte el a az Olasz Design Szövetség díját, a Compasso d’Orót. A széket a Bartoli Design és a Fauciglietti Engineering tervezte. A szék legnagyobb érdekességét a merev külső szerkezet és a rendkívül lágy háttámla és ülőfelület kontrasztja jelenti. Ez a szék gyakorlatilag az első példája annak, ahogy az r606-os lágy polimert erre a funkcióra alkalmazták. Az egymásra pakolható szék keretei acélból, az ülő és támasztórészek thermoplasztikus elasztomerből. A teljes szék egy harmadik, duplaszilárdságú, kétkomponensű anyaggal burkolt amely a formai, részletkézési egyneműségen tól a két eltérő jelleg, a szilárdásg és az elasztikus rugalmasság követelményeit egyszerre elégíti ki.

Elutasították Zaha Hadidi tervjavaslatát az oxfordi Szent Antal College Közép Keleti Centrumának bővítésére. A határozatot az Építési-, és Épített Környzetei Bizottság, vagyis a helyi építési hatóság hozta meg. Az ezúttal Anish Kapoorra jellemző megnyúlt, két viktoriánus épületet összekötő, a konyhai-, és fürdőszoba-berendezések egyre elterjedtebb anyagával, Coriannal burkolt íves plasztika kapcsán kételyek fogalmazódtak meg. A Bizottság jelentése szerint problémákat vet fel az, hogy az archívum és az olvasóterem egy déli tájolású, kétszintes üvegezett fal mögött helyezkedik el.

A jelentés kételyeket fogalmazott meg annak kapcsán, hogy vajon ilyen körülmények között is teljes funkciójának megfelelően lesz-e használható a tér. További megjegyzésként még elaongzott, hogy nem számít mennyire kúl is egy beavatkozás, mert ez esetben az, de az építészeknek felelősségteljesebben kellene reagálniuk a helyszínre és annak kontextusára.