VEKLA

2009.03.23.

Áprilistól indulhatnak az első VEKLA-beruházások

Március második hetében ünnepélyes közgyűlés keretében lépett ismét nyilvánosság elé Veres Klára feltaláló, és a VEKLA-5 Zrt. által képviselt Habiten alapanyag, amelyből már az év második felében széles körben gyártásra kerülhetnek a magas- és mélyépítésre egyaránt alkalmas termékek. Az OGH hírügynökség értesülése szerint az eseményre több mint 250 pályázóval folytatott előzetes tárgyalás után hívták meg annak a közel 50 vállalatnak illetve önkormányzatnak a vezetőit, akik tervezik VEKLA-gyártóüzemek indítását.

A VEKLA szabadalom a Habiten kristályrács szerkezetű, terhelhető építő- és egyben szigetelőanyagra épül, amely passzív, energiahatékony és a klímaváltozáshoz alkalmazkodik. A szabadalom része ugyanakkor egy homogén építési technológia is, valamint az erre alapozott épületszerkezetek.

A termék a müncheni BAU – az építőipar vezető szakmai világvására – után járt Lyonban, illetve a napokban Romániában, Aradon, majd ezt követően a budapesti Construmán is bemutatkozik. A nemzetközi visszajelzések is alátámasztják, hogy nincs jelenleg más homogén építési technológia, amely a klímaváltozás kihívásaira ennyire hatékony választ képes adni. A termék hőtároló-hőcsillapító képessége miatt a vályog 21. századi megfelelőjének is tartják a VEKLA-t, amely speciális víztaszító képessége miatt kiküszöbölte „elődje” hátrányos tulajdonságát, úgyhogy akár árvízveszélyes területeken is bátran alkalmazható.

Az OGH hírügynökség tudomása szerint gyártóüzemek létesítéséről, illetve az építőanyag exportjáról külföldi viszonylatban is folynak tárgyalások. Németország után Lengyelország, Szlovákia, Románia, Horvátország, Kína, Líbia, Dubai is „feliratkozott” a listára – erősítette meg Bilinszky Ferenc, a VEKLA-5 Zrt. vezérigazgatója.

Kategória: Építészet


Szólj hozzá Te is!