Fürdőszobarelax
Az ATRIUM blogban már megénekeltük az Alessit céget, kitűnő termékeit, azt a kulturális többletet, amit a cuccaihoz ad, valamint azt az erőfeszítést, ahogy számos projektjét építész bevonásával valósítja meg. Nemrégiben sem történt ez másképp, amikor a cég – profiljától viszonylag messzi területre merészkedve Wiel Arets holland építész tervezésében mutatta be a DOT fürdőszoba koncepcióját.
Wiel Arets a holland építészet azon minimalizmusát képviseli, amely a formák egyszerűsítésével párhuzamosan a mély szellemi és tradicionális tartalmak kifejezését célozza meg. A DOT fürdőszoba koncepciója a japán fürdőkultúra alapelemeiből táplálkozik. A ránk maradt írásos emlékekből kiderül, hogy a fürdőberendezések designja a fürdésnek az adott kultúrában betöltött szerepéhez igazított, így hiányzik belőle az igény az önállósított esztétikai élmény kifejezésére.
A japán kultúrában a fa, és a fürdő ülőpozíciója játszik például elsődleges szerepet. A zuhanyzáskor a fadézsából önti a fürdőző a fejére és a mellkasára a vizet, miután különböző dörzskefékkel gondosan letisztította testét. A makulátlan test ül be ezek után egyedül vagy többedmagával egy nagy fa ülőkádba, ahol a rendkívül forró vízben a fürdés a szellem felfrissülése is. A fürdés végeztével kis teraszokon meditációba forduló pihenés keretében rendszerint elfogyasztanak egy üveg rizssört, hátrahagyva ezzel a nap utolsó gondjait is.
A fürdésnek ezt a filozófiai a megtisztulás általános értelemben vett aktusához képzelt el tárgy-együttest Wiel Arets, amit, ami ezeken a fotókon végtelenül letisztított nyersbeton belsőbe installáltak.











































